Orvos-Tóth Noémi

     A traumák generációk közötti átörökítésére pedig először a holokauszttúlélők gyerekeinek megmagyarázhatatlannak tűnő lelki problémái világítottak rá. Ők, akik sokszor semmit nem tudtak szüleik szenvedéseiről, rejtélyes módon mégis hordozták a rettenet késői lenyomatait, szorongásos zavarok, depresszió, indokolatlannak tűnő félelmek, fóbiák formájában. A meginduló kutatások egyre több bizonyítékot halmoztak fel, amelyek egyértelművé tették: a múlt az utódok zsigereiben él tovább.
     1980-ban végül a poszttraumás stresszzavar (PTSD) bekerült a mentális betegségek osztályozási rendszerébe, s DSM III-ba, így hivatalosan is elismerték, hogy a fájdalmas életesemények hatásai hosszú távon is konzerválódhatnak az életünkben.

     Ahhoz, hogy valóban szabad és önálló életet élhessünk, hogy ne a régi sérelmek mágikus ereje határozza meg a sorsunkat, közelebb kell kerülnünk szüleink életéhez. Fel kell tárnunk, mi mindenen mentek keresztül, milyen csomagot cipeltek sokszor már a megszületésük előtti időszaktól kezdődően.
     A mélyen bevésődő veszteségek, félelmek, bántalmazások és elutasítottság generációkon keresztül szétzilálhatja a kötődés, a biztonság és a bizalom éltető érzéseit. A traumák közül is a legfájdalmasabb, amikor a hozzánk legközelebb állóktól szenvedünk el sérüléseket. És gyógyulni is ebből a legnehezebb, hiszen éppen attól félünk, ami a leginkább a segítségünkre lenne: a másik embertől. Mintha a szomjazó fóbiásan rettegne a víztől.

     Kodály nem volt pszichológus, de zseniális érzékkel ragadta meg a lényeget. Az anya (és persze az apa is) valóban aktívan alakítja a gyerek érzékeny kis lényét, mégpedig úgy, hogy gondolkodó és erős érző emberként tekint rá. A gyermek a szülő tükrében kezdi megtanulni, ki is ő valójában, ezért nagyon fontos, mit mutat ez a tükör. Szerencsés esetben a szülő érzékenyen olvas a gyermeke gondolataiban, érti, mire vágyik, éppen milyen állapotban van, és ezt a tudást használva dönti el, hogy mit tegyen - vagyis mentalizál.

     Aki nem meri vagy nem tudja őszintén kimondani élete jelentős történeteit, annak csökken a pszichés jóléte is. Egy idő után egyszerűen nem érzi jól magát a bőrében.